Spinning

Tegnap voltam megint spinningelni. Most már egyre jobban megy, de tegnap úgy gondoltam, akkor kicsit erösítek, és a hegymenetet enyhén szólva is erösebben csináltam, mint ahogy kellett volna :) A lényeg, hogy jól megfájdult a térdem hátsó felén futó izmom, és még mindig fáj. Lehet h közrejátszott az is, hogy egész nap magassarkúban feszítettem, ami jól megfájdítja a lábat, és köztudottan egészségtelen.

Na szóval spinning: fél7kor elkezdödött jól, és általában ugyebár 1 órásak az órák. Elején még minden jól ment, izzadtam mint a ló – de hát ezért jöttem -, majd a 20. percben mondta az edzö, hogy akkor most 11 perc hegymenet, minden percben emelünk az ellenálláson, majd az utolsó percben 100%os ellenálláson tekerünk (ez azt jelenti, hogy saját magadnak belött 100%, ergo amit csak bírsz). Ezután még 3 perc jumpok voltak 95%os ellenálláson (ergo 1 fordulatot visszaveszünk a saját magad által legnehezebbnek tituláltból), majd kicsit pihenésképp még egy fordulatot visszaveszünk, és ott jumpolgatunk (tehát állva-ülve felváltva tekerünk tovább).

Na itt volt az a pont, ennél a 11 perces hegymenetnél, amikor el kezdett fájni az izmom :) De hát csak spinningen vagyunk, erösödni akarok, szóval csinálom. Lényeg a lényeg, hogy a végén már alig vártam, hogy leszállhassak a spinnerröl (a biciklit hívják így), és nyújtozzak egy jót :)

Edzés után a legrosszabb dolog, ha a magassarkúdat vissza kell venned. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy a biciklis cipömben megyek haza, de az hogy nézett volna ki? … Úgyhogy elszenvedtem magam hazáig, ahol úgy bedöltem az ágyba, mint akit leütöttek :)

This entry was posted in None work and tagged , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


− 1 = one